GAPS™ Diéta

Szalonnás rántotta

| 0 comments

A Bevezető Diéta 3. szakaszától vezesse be fokozatosan.

Hozzávalók 4 személyre:

  • 8 dkg zsír vagy füstölt szalonna,
  • 2 fej hagyma,
  • 8-10 tojás,
  • só, ízlés szerint pirospaprika,
  • fejenként 2-3 szelet kolbász (opcionális)


Elkészítés:

A szalonnás tojásrántotta első titka – meglepő módon – a szalonna. Jófajta füstölt szalonnát kell vékony szeletekben pirítani, ez a győzelem első záloga. Az illat messze hat, erősen és mélyen bemozgat. Ha már üveges a szalonna, szeljünk rá személyenként egy fél fej hagymát. Közepes vastagságú karikákban, úgy, hogy könnyen szétessen. Újabb illatbomba robban, a harmadik szomszéd is ráizgul. Késhegyni paprikával keverjük össze, ha már a hagyma is üveges. Most, és csak most jöhet a kolbász, kisujjnyi vastagságú karikákban. Épphogy átmelegszik, máris önthetjük a tojást.

A tojást üssük először külön tálkába, azután öntsük a serpenyőbe. Így elkerülhetjük, hogy egyetlen rossz miatt ki kelljen dobni az egészet. Hagyjuk, hogy a fehérje kezdjen kicsapódni, csak azután keverjük el. Így színes lesz a rántotta. Épphogy elkevertük, már vegyük is le a tűzhelyről, szinte folyósan. Amíg tálalunk, éppen annyira köt meg, hogy azért kellemesen krémes maradjon.

Baktay Miklós receptje

Vélemény, hozzászólás?